“(…) bátran kitartok a mellett, hogy a film a mesék álomvilágáról szól, és a közönsége eredetileg kisgyerekekből állt. (…) A legnagyobb dicséretet, egyben igazolást egy hatéves kisfiútól kaptam. A kilencvenes évek közepén a Magyar Nemzetnek adtam interjút, Vitézy Zsófia volt a riporter, és a fotós megkérdezte tőlem, hogy áruljam már el neki, mivel értem el, […]
Dokumentum kategória bejegyzései
Az érzékelés, amit most nem ír le,mert nem rendelkezik semmilyenáltalános érvényű közöstapasztalati maggal,épp ellenkezőleg csupán arraa személyre jellemző, akiépp érzékel, vagyis rá,ezért sem írja le, bármivel természeti képről van szó,könnyen találna rímet,esetleg ritmust, mely láthatóvá,a dallam közös élménye miatttulajdonképpen mindenki számáraátélhetővé tenné ennekaz észlelésnek az élményét,de ő pont ezt a csalást,mondhatni, poétikai ravaszkodást,ami olyannyira jellemző,tulajdonképpen […]
Vannak olyan emberek az életünkben, akik a puszta jelenlétükkel, azzal, hogy a közelünkben tudhatjuk őket, „otthoniassá” teszik a helyet, ahol élünk. Olyan emberek, akikben van alázat, tisztelet a másik iránt. Akikben a be- és elfogadás nem puszta gesztus, hanem igény. Igény, mert az egymásra utaltság, az egymás mellett élés nem elsősorban a terhek forrása, hanem […]
“A nyár az én szerelmem, érte égek, halálthozó csókjára szomjazom, erdőket áldozok szilaj tüzének, bár ajkam is hervadna el azon. Görnyedve várom télen a szobámba, a tűz körül álmodva csüggeteg, lángóceánját képzeletbe látva, mely semmivé hamvasztja a telet. (…)” Kosztolányi Dezső: A nyár (Négy fal között, 1907.)
A képre kattintva bele is lehet nézni a fiatal alkotó fotóiba. Az animációit egy másik blogon teszi közzé hamarosan.:)
“Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek. Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok. Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a madár se jár A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak portengerétől Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan villamosságot Följebb tolom fejemről a fellegeket, de […]
Sokat gondolok Rád. Távoli, különös és fantasztikus utazásaimon, amikor úgy képzelem, hogy Veled vagyok. Megosztom, ami fáj, s amit Te is érzel. A vágyakat, s a legjobb szándékokat, amit úgy tudnánk magunkénak, ha lehetne, hogy az javára váljék a világnak. Hiszen úgy lenne csak érdemes. Egy pohár igazán jó bor mellett keresem Veled az igazságot, […]
(az élet, s a halál, dolgai) Kedves Barátom! Varju! Te Művész vagy. A ceruzád mindenütt nyomot hagy, akár írsz, akár firkálsz, ahogy te nevezed. A szívben, a lélekben és az agyban is. Igazi vagy. Őszinte. Nem tűröd a hazugságot. Mert csak így lehet embernek maradni. Alkotónak pedig csak így érdemes. Máshogyan nem is lehetne. Egyszer […]
“Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak – elmék vagyunk!” József Attila: Levegőt! 1935., részlet Új sorozatot kezdek, versekkel és képzőművészeti alkotások felidézésével. Mert kell, hogy szétnézz merengve és okos fejeddel biccents, s mégis remélj!
Szalma közt fagyottan áll a kert füzes mélyén a kut intve dermedt jégszakálla hogy az év, mint óra, fut. Jertek apró, jertek sűrű pillanatok pelyhei jobban mint e szalmagyűrű szívünk kútját védeni. Milyen furcsa füstünk árnya a túlsó tető haván: mintha távol emlék szállna rokon szívbe tétován. Ki gondolhat ránk e csöndben, míg körülvattáz […]
