Tűnődünk, akár reménytelenül is? Az Örökkévalóság, a minden idők peremén?

Higgs-bozon

“Lassan, tünődve

Az ember végül homokos,
szomorú, vizes síkra ér,
szétnéz merengve és okos
fejével biccent, nem remél.

Én is így próbálok csalás
nélkül szétnézni könnyedén.
Ezüstös fejszesuhanás
játszik a nyárfa levelén.

A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik, nézik a csillagok.

Vas-színű égboltban…

Vas-színű égboltban forog
a lakkos, hűvös dinamó.
Óh, zajtalan csillagzatok!
Szikrát vet fogam közt a szó – –

Bennem a mult hull, mint a kő
az űrön által hangtalan.
Elleng a néma, kék idő.
Kard éle csillan: a hajam – (…)”
József Attila: Reménytelenül (1933.)

Biccentünk okos fejünkkel. Tudomásul vesszük. Létezik. Magyaráz valamit, ami emberi léptékkel már-már alig befogadható.  A semleges töltésű elemi részecske. A részecske, mely kiegyensúlyozó, akár a Feljebbvaló. Hová tűnik el a tömeg, amikor az anyag egyre kisebb atomon belüli részecskékké törik szét? Tette fel Peter Higgs évtizedekkel ezelőtt a kérdést. Az Örök kérdést. Az Ősrobbanás pillanatában súlytalan volt az anyag, majd hirtelen tömeget nyert egy mezőnek köszönhetően. Ez a mező az, amelyet a Higgs-bozon közvetít. A részecske ad tehát elemi identitást, tömeget, jelentőséget mindennek, ami él és mozog. A fény, a matéria, a körülöttünk látható valóságként értelmezett dimenziók minősége értékelődik ezáltal újjá… Az idő, a tér görbülete is eltörpülni látszik akkor, ha a Higgs-bozon létezik. Mégpedig létezik, és következtetni enged az Ősrobbanás idején 13 milliárd évvel ezelőtt lezajlott folyamatok eredményeképpen létezésünk megismerésre váró természetére. Láttatja az emberi elme által befogadhatatlanan távoli jövőt. A mérésekkel bizonyított tényt: a Világegyetem folyamatosan nő, egészen a végső megsemmisülésig. A csillagászok úgy gondolják, az Univerzum tágulóban van: a Világegyetem minden pontja egyre távolodik a többitől az idő múlásával. Nem arról van szó, hogy a csillagok vagy a galaxisok nagyobbá válnának, hanem az egyes objektumok közötti tér az, ami kitágul. Ez a folyamat feltételezi a tömegvonzás folyamatos csökkenését. Az anyag évmilliárdok alatt széthullik és semmivé lesz. Semmivé, mely Semmin nem hatolhat át az információ, azaz az Univerzum története idő és tér hiányában megsemmisül. A Semmi ágán ülve tehát, hangtalanul vacog reményt kutató szívünk. Reményt, az Örökkévalóság végtelenségének, az Univerzum nyomasztó Magányától menekülő emberkék bizakodásának,  a Teremtő soha nem szűnő Kegyelmének reményét. Ámen.

“Ahol bármely Sugár útja véget ér, ott Élet veszi kezdetét. Sugár vagy, Sugár, Sugár, Sugár. Űrből vagyunk és Űrré leszünk, az Űrből jöttünk és az Űrbe megyünk mindannyian, mindannyian…”
Ef. Zámbó István (1991.)