Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A Zala megyei Zalakomár és Balatonmagyaród között található kápolnapusztai bivalyrezervátum fontos szerepet játszik az őshonosnak számító vad vízibivaly állomány fenntartásában, génállományának megőrzésében A nagyközönség által látogatható hatalmas területen, ami tanösvény is egyben, közel 250 egyedet számláló bivalycsorda látható, mely tehenekből és borjaikból áll. Ez hazánk legnagyobb bivalypopulációja. Látványos, monumentális jelenség a fél tonnát is meghaladó, dagonyázó, méltóságteljesen vonuló állatok látványa.

Magyarországon már a XI. században is megtalálható volt ridegtartású háziállatként, bár tenyésztésére csak a XVI. században került sor. Nagy munkabírású igavonó: különösen kedvelt volt tartása a nehezen járható, csúszós, iszapos területeken. Valamikor az egész Kárpát-medencében elterjedt volt, ma már alig néhány helyen él komolyabb állomány. Igénytelen, az időjárási szélsőségekkel és más környezeti hatásokkal szemben ellenálló, jól alkalmazkodó haszonállat. Az igavonás mellett jól hasznosítható zsíros, sajtok készítésére különösen alkalmas, magas vitamintartalmú teje. Húsa is jól feldolgozható, bár kevésbé értékes, mint az általánosan használt húsmarhájé, azzal együtt, hogy a bivalyborjak húsának minősége egyenértékű a marhaborjúéval.

A bivalytenyésztés erdélyi hagyományait is érdekes megemlíteni: Énlakán, Parajdon szinte jelképpé vált ez a nemes külsejű, impozáns állat. A parajdi sóbányából a bányászat során a só felszínre hozására a bivaly nyúzott bőrét használták, hiszen az mindennél jobban ellenállt a só maró hatásának.

Hagyományos bivalytartás Erdélyben