Eddig eléggé el nem ítélhető módon magyar szerzők, zenészek magyarul előadott produkcióit nem idéztem fel. Pedig fiatal éveimben legalább annyi magyar zenekar határozta meg zenei ízlésemet, mint angolszász, francia vagy éppen ausztrál. Egyik ilyen felejthetetlen zenekar volt a Wei Wu Wei. A ’80-as évek végén alakultak, tagjaik képzett zenészek voltak: Somogyi Ferenc, Flór Gábor, Flór Noémi, Pék Zoltán, Farkas Tamás, Adamecz József, Krunovszki Gábor. Külön utakon jártak az akkoriban ébredő, megújuló, de ezzel együtt egyre kommerszebbé váló zenei piacon. Elkülönültek a vad, a produkciók hangszerelésének, esetleg előadásmódjának fogyatékosságait nem kevés manírral és dekadenciával “kitakaró” újhullámos, posztpunkos, alternatívnak nevezett formációktól. Nem hajlottak az akkor egyre népszerűbbé váló rockos, bluesos, reggae feldolgozásos, utánérzéses vonalhoz sem. Saját hangon szólaltak meg, még ha mai füllel hallgatva ez az egyediség némileg modoros is volt, mégis muzikalitásában, finomságában kifejezte egy akkori generáción belül létező szubkultúra életérzését, hangulatait. Mindössze két (kései) LP-jük jelent meg, az első volt az 1993-ban az Ablak egy tájra, majd ezt követte az 1997-ben kiadott Későre jár című. Az első lemezen található az itt hallható Ködfoltok című szám is.

Írta: Ráczné Szabó Rita

"Amíg a kulcsot keresem,
Valami fojtogat,
Úgy érzem, utoljára jövök hozzád.

Mire gondolsz most, mire gondoljak,
Mire virradunk, ha besüt a holnap?..."