Romló, ernyedt, fáradt élet;
Beteg, kínnal teli testet cipelve.
Hajnal virrad, éjszaka jön,
S nincs vége, csak monoton
Zakatol az idő.

Nincs szárnya, nincs lelke sem,
Csak karmai kopognak a tudat kíntól
Szivárgó ösvényein.
Várni kell, mert diktál a Teremtő,
S, mert nincs kegyelem.

Elengedni készül mindent
A zsibbadó hús, a mulandó anyag.
De valami görcsösen markol,
Szorít, nem ereszti a kézzelfoghatót,
A valódit, mely lassan darabokra hullik.

-saját-