Valamikor, a ’80-as évek elején a már említett Katonában kezdték játszani, három fiatal, sokat foglalkoztatott és népszerű színész, Bán János, Dörner György, Gáspár Sándor közreműködésével. Aztán felújították, a szintén fővárosi Komédium színpadára került, és több száz alkalommal vitték sikerre, mindig teltházzal. Igen, ez volt a legendás Stílusgyakorlat. A Stílusgyakorlat. Raymond Queneau-nak, a francia avantgarde különös alakjának a műve, az Exercices de style. A szerző valójában a grammatika kimeríthetetlen tárházának segítségével, a különféle stílusok matematikai pontossággal szerkesztett variációit hozta létre, egy még monológnak sem igazán nevezhető rövid szövegből. A kiindulópont egy banális történetecske: egy fiatalember egy zsúfolt buszra tülekszik fel, majd leül egy megüresedett helyre, meglát egy férfit, aki szalagos kalapot visel, majd leszáll és egy barátjával találkozik. Ennyi. És ez 99 különböző nyelvi stílussal elbeszélve. Ez a Queneau-i alapkoncepció, de ez nyilván nem volt tartható a rendező, Salamon Suba László számára akkor, ha színpadi műfajban gondolkozott. Ebből az alapvetően avantgarde, mondhatni l’art pour l’art nyelvi játékból, mely a(z eredetileg francia) nyelvben rejlő variációk és mintázatok végtelen lehetőségében gyönyörködik, nem lehet színpadi  sikerszériát létrehozni.

Exercices de style magyar nyelvű kiadása 1988-ból. A tipográfia a zseniális könyvművész, Szánthó Tibor munkája (Forrás: musessquare.blogspot.hu)

A nyelvi játékból színpadi játékot transzformál hát, a stilisztikából karaktereket, a figurákhoz helyzeteket, szituációkat rendel, mondhatni “egyperces” improvizációs ízű gyakorlatokat. Ha az eredeti mű a nyelvi variabilitás szinte korlátlan lehetőségét ünnepli, akkor a színpadra alkalmazott változat azt felhasználva ugyan, de túlmutat a pusztán grammatikai indíttatású leleményen, és a színház, a pillanat művészetének, az emberi karakterek látványának és átélésének ünneplésébe kezd. És nem lenne ez az ünneplés teljes Bán-Gáspár-Dörner nélkül. Igényes stílusjáték, hamisítatlan XX. századi commedia dell’arte, igazi színészi “rsg produkció”: feszes ritmusú, elképesztően sportos szellemi értelemben, és mindamellett gimnasztika a javából, amely nem kis frissességet, rugalmasságot és villámgyors adaptációs készséget kíván.

Legenda volt ez a hármas az előadással együtt. A ’80-as és kora ’90-es évek legendája. Jó, hogy láttam – hogy láthattam, így, hármójukat együtt! Köszönet az alkotóknak!