Nem jó már megint a halállal parolázni, de ismét emlékezni kell. Elhunyt egyetemi tanáromra, Poszler Györgyre. Mert elment a Poszler. 84 esztendős volt.

Mindig aggodalommal teli feszültséggel ültem be a Kant előadássorozat óráira. Tudom-e majd követni, rá tudok-e hangolódni kellően? Érdemes-e egyáltalán jegyzetelni, vagy “csak” hallgatni, figyelni kell? Úgy emlékszem, a Múzeum körúti épületek valamelyikében volt az előadó, ahová bezsúfolódtunk vagy ötven-hatvanan, lehet, hogy még többen. Csak megcsal az idő az emlékezésben. És megcsal újra és újra, mert többé már nem visszhangozzák a falak és a sercegő tollhegyek, mit is mondott Kantról…

“A modernitás elbeszéléssorához tartozik egy jól körülírható esztétika. Csak vázlatosan. A legtisztább megalapozás Kanttól származik. Az esztétikum elméleti autonómiájáról van szó. Hogy önmagában, etikumtól és logikumtól függetlenül is meghatározható és meghatározandó. De éppen autonóm voltában szolgálja a humánus képességek nevelését.”

Poszler György irodalomtörténész, esztéta (1931-2015)