Róma összeomlásának okaira számtalan elmélet létezik: több tényező alakította az öröknek és legyőzhetetlennek hitt birodalom sorsát, s amelyek akár együttesen is okozhatták a birodalom végét. A Római Birodalom az időszámításunk szerinti 2-3. századig Európa vezető és szinte megingathatatlan (katonai) hatalma volt, azonban a keletről érkező hatalmas germán áradatnak hosszútávon már nem volt képes ellenállni. Róma kezdetben sikerrel verte vissza a támadásokat, a határ menti provinciák lakossága viszont igencsak megsínylette a hatalmas pénzösszegeket felemésztő katonai vállalkozásokat. A béke, az adóbevételek szinten tartása és a folyamatos termelés állandósítása érdekében Marcus Aurelius császár kezdte letelepíteni a legyőzött, szövetségessé váló germánokat a limes mentén, ezzel nyerve új, ám a római seregekbe sokszor nem betagolható hadtesteket. A népvándorlás következő, IV. századi hullámát feltehetőleg a hunok indították el, akik Ázsiában vereséget szenvedtek a kínaiaktól, s maguk előtt nyomták a gótokat Európa felé. Valószínűleg a sztyeppe kiszáradása és a felmelegedés hatása is közrejátszott az ázsiai népek nyugat felé történő vándorlásában. A nyugati és keleti gótok vereséget szenvedtek a hunoktól, így nyugatra menekültek, s bebocsátást kértek és kaptak Rómától, szövetséges jogállásban. Róma a fokozódó külső támadásokat egyre nehezebben tudta visszaverni, katonailag, pénzügyileg és morálisan is meggyengült, ezért a letelepített népek egyre nagyobb önállóságra tettek szert, önálló politizálásba kezdtek, s gyakran fellázadtak a központi hatalom ellen. Amellett, hogy ekkora már világossá vált, az egész birodalom rossz alapokra épült és a bukás ily módon elkerülhetetlen volt, a kereszténység befolyásának növekedése és az erkölcsi romlás is okolható Róma összeomlásáért. A keresztények lélekszámának növekedése jelentős problémákat okozott a birodalomban. A római polgárság igen nagy számban lett szerzetessé vagy apácává, akik fogadalmukhoz híven nem házasodtak, ezáltal a gyerekszám és a termelőerő is csökkent, az adóbevételről nem is beszélve. A keresztények közösségei bűnnek tekintették a gyilkolást, és nem volt hajlandók belépni a seregbe. Még azok a polgárok is vonakodtak, akik nem voltak keresztények, így a hadvezetés kénytelen volt a hadsereg sorait rabszolgákkal, gladiátorokkal és bűnözőkkel feltölteni, illetve barbárok tömegeit zsoldossá fogadni, akiknek hűségéhez sokszor kétség fért. A birodalom hanyatlása a mértéktelen növekedés természetes és elkerülhetetlen következménye volt. Tény, hogy kontinensnyi méretűvé növő birodalom túl naggyá vált ahhoz, hogy egyszerűen és hatékonyan irányítani lehessen. A római légiósok és az őket követő családjaik a birodalom számos helyén megfordultak, s magukévá tették a helyi szokásokat. Bár a birodalom provinciáinak legtöbbjében igen magas volt a romanizáció aránya, azonban a betelepült barbár germán törzsek kulturális hatását sem szabad figyelmen kívül hagyni. Nem csupán a politikai vezetők, a hatalom birtokosai és államapparátus tisztviselői esetében volt tetten érhető az inkompetencia és a hozzá nem értés, hanem a hadsereg vezetői között is, akik ráadásul csak anyagi hasznot reméltek hivataluktól…
Nihil novi sub sole, azaz, nincsen új a nap alatt. S cáfolandó Hérakleitosz elhíresült mondatát, azaz, hogy in idem flumen bis descendimus et non descendimus, bizony kétszer, sőt minden bizonnyal többször lép az emberiség hangyányi történetében ugyanabba a folyóba. A végzet, a felejtés és a pusztulás folyójába. Ez történik ma is. Velünk. Mint minden idő, ez is történelmi, és számunkra, szemtanúk, kortársak számára ijesztő és mélységesen szomorú egyben.
⧉ Kazohinia 