Elvánszorgott. Elköszönünk tőle illendően, okos emberek szavával. Nem nézünk vissza rá, mert zavarban vagyunk. Mi volt ő, ki volt ő? Felidézhető, hogy mi hol voltunk benne, vele? Most már csak nélküle lehetünk, és kutathatjuk a kikutathatatlant, az elmúló időt. Ez a befejezett múlt. Nincs folyamata, kezdete halványul. Csak a vége bizonyos. Rémisztően és ridegen.

Bartal-Kiss Rita bábfigurája; Fotó: Ráczné Szabó Rita, 2015.

"(...)
Tulajdonképpen azt hihetné az ember,
hogy a múlt lecseng. De nem,
eltűnik, aztán visszatér,
a földet megkerülve visszatér,
akár az évszakok, melyek
hol maggá tömörülnek, hol kinőnek,
pontatlan útjain a téridőnek
statisztikai átlagban újranőnek,
pontatlan törvények szerint.
(...)
Ott járnak ők, ott járnak a visszatérők,
körvonalakban, sétájuk hossza által
többnyire háttal,
de néha visszafordulnak felénk,
arcukkal megvilágosulva,
mint egy tisztás a rengetegben,
mint áram, ázott kábelekben
kigyúlva, elhomályosulva,
az idő spiráltekercsei
mentén el –, visszakanyarulva,
el, vissza, jönnek:
Újra, újra, újra."

Nemes Nagy Ágnes: A kertben, részlet