Bomba támadás után, Aleppó, Szíria 2015. Fotó: Karam Al-Masri / AFP – Getty Images

Amikor rátaláltam erre a fotóra, mindenféle megjegyzés nélkül, Radnóti soraival posztoltam. Aztán egyre többet néztem ezt a képet. És sok gondolat, érzület kezdett kavarogni bennem. Látom ezt a pillanatot. A fájdalmában, félelmében szinte visító férfit, amint két kislányt tart a karjaiban, és kétségbeesve menekül a romokon bukdácsolva.

A két gyerek a sokktól szinte bénultan, értetlenül csüng a férfin. A felfoghatatlan fenyegetettség, az ijedelem az arcukra fagyasztotta vonásaikat. A nagyobbik csimpaszkodik, bújik inkább, a kisebbik fürkészőn keresi el nem hangzott kérdésére a választ. Az okos felnőtt megnyugtató válaszát, arra, hogy mi történik itt?

Nem tudjuk, hogy ők egy család tagjai-e, nem tudjuk, hogy milyen tragédiákat éltek meg az évek alatt, sőt azt sem, hogy élnek-e még egyáltalán. Csak a mindent behálózó, örökké leskelődő szemek, a média mutatja meg a poklot napra nap. Az unalomig ismételt felkavaró képek már nem hatnak meg, nem időzünk el, nem éljük bele magunkat a borzalmakba. Mert devalválódott az élet és a halál. Devalválódott az ember. A tomboló vizualitás, a manipulált hírtömeg kicsapta a biztosítékokat az emberi agyakban. A humanitás kismegszakítóit. Tekintetünk átsiklik már, ha nem vagyunk résen. Még akkor is, ha halott, roncsolt testű csecsemőket, gyermekeket cipelnek zokogva asszonyok. Ez a kép látszólag nem ilyen brutálisan villantja fel a halált. De most mégis álljunk meg, nézzük ezt az elkapott momentumot. A fájdalmat, az aggodalmat, a kilátástalanság rabságát, a mindent elborító romokon lézengő férfiakat, akik talán keresnek valamit, valakit. És az embert, aki cipeli a döbbent gyermekeket… Nem csak Szíriában, hanem a világ számos helyén: Ukrajnában, Dél-Szudánban, Szomáliában, Kongóban, Jemenben, Líbiában, a borzalmas állapotok uralta Venezuelában vagy Észak-Koreában….

“Oly korban éltem én e földön,

mikor az ember úgy elaljasult,

hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,

s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,

 befonták életét vad kényszerképzetek.”

Radnóti Miklós: Töredék (részlet, 1944. május 19.)