Félek, hogy a kedves olvasó ráun a mellébeszélésre, de mégis megkockáztatom, hogy néhány gondolat erejéig kitérnék arra, hogy a magyar irodalomban hogyan is kezdődött az utópikus irodalom története.

A hazai utópikus-fantasztikus irodalom az 1840-50-es évektől datálható. A dualizmus időszakát megelőző évtizedek, a magyar nemzeti romantika sajátos atmoszférája teret engedett a köznapi valóságtól külsőségeiben és gyakran eszmeiségében is elvonatkoztatottabb irodalmi formák megjelenésének. Meglepő. hogy szinte minden hasonló előzmény nélkül, a magyar utópikus-fantasztikus irodalom egy kis remekmű sorozattal indul útjára: 1836-ban jelenik meg Ney Károly Fölfedezések a Holdban, a Látszatos bébizonyítása Herschel fölfedezéseinek a Holdban, majd az Utazás a Holdba. S mindezek a novellák egy hetente kétszer megjelenő irodalmi- és divatlapban, a Rajzolatokban voltak olvashatóak. E művek fordulatos meseszövése, és számtalan remek ötlete miatt érdemelnek figyelmet. Kalandi és Regényi az Utazás a Holdba című regényében léghajóval utaznak a Holdra, ahol egy, megítélésük szerint tökéletes társadalmat találnak. Valósággal elbűvöli az utazókat az alkotmányos monarchiára emlékeztető államszerkezet, a racionalitás felsőbbrendű pedantériája. A reformkori vágyak lendületét és szellemiségét idézi a mű, különös tekintettel a befejezésre. A két főhős lemondva további álmaikról, újdonsült otthonukba letelepedve a társadalom hasznos tagjaivá kívánnak válni, s ennek a szándékuknak mindent képesek alárendelni.

Jósika Miklós munkái között igen szerény helyet foglal el a jövőbe kalandozó Végnapok című apokaliptikus novella. Szemben Ney Károllyal őt semmilyen kritikai szándék nem vezérli. Egyszerűen szórakoztatni akar, ki szeretné ragadni olvasóját az olykor nyomasztó egyhangúságból, amit a hétköznapok jelentettek – már akkor is. A novella helyszíne az utolsó évszázadait élő földi civilizáció, amely két részre tagolódik: a már-már  telepatikus erővel bíró delejesekre, akik a tisztán látó felsőbbrendűek, s a kevésbé fennkölt, semmilyen természetfeletti képességekkel nem rendelkező földiekre, akik megfogalmazása szerint “korlátolt állapotban maradtak”. A meglehetősen egyenetlen, helyenként csapongó írás elképesztő víziókat láttat. Európa egyetlen országgá való egyesülését, a fosszilis kincsek rohamos fogyását, a nemzetek felett álló “kommunák” alakulását, akik egy sajátos szabályszerűségek alapján megalkotott közös nyelvet beszélnek. Ez az apokaliptikus fantasztikum az emberi társadalmakra ható technológiai fejlődést is láttatni igyekszik.

Annak ellenére, hogy például a Mindenes Gyűjtemény, az ismeretterjesztő komáromi folyóirat Péczeli József szerkesztésében már az 1790-es évektől, a Tudományos Gyűjtemény Fejér György és Tranner János szerkesztésében 1817-től vagy a Honművész című magyar nyelvű divatlap 1833-tól rendszeresen közread kis híreket az új találmányokról és felfedezésekről, az olvasó közönség természettudományok iránti érdeklődése az 1850-es évektől élénkül meg igazán. Az ismeretterjesztő írások, összeállítások ugrásszerűen megnövekvő száma is bizonyíték erre, többek között a Divatcsarnok, a Budapesti Szemle hasábjain. Éppen ezért az sem véletlen, hogy ettől az időszaktól kezdve egymást érték a fantasztikus alkotások. Ilyen például az ismeretlen szerző tollából származó Agymállás című mű 1866-ból, amelynek főszereplője egy bomlott elméjű tudós, aki feltalálta a tökéletes mérget, mely bőrre cseppentve is hat.

Vagy ott van a már korábban említett Rajzolatok című folyóirat szerkesztőjének, Munkácsy Jánosnak Domján álnéven írt, Hogy áll a világ a jövő században című rövid, de tartalmas ironikus-fantasztikus eszmefuttatása 1838-ból. Ebben előtűnik a vasút, a repülőgéphez hasonló közlekedési eszköz, megelevenedik egy jövő századi világháború, ahol az egymással szemben álló nemzetek nem öldöklő fegyverekkel csapnak össze, hanem verseket szavalnak egymással szemben állva. Felettébb érdekes és szórakoztató jelenetek ezek.

De ha már felmerült az “őrült tudós” és az “őrült tudomány” előképe, akkor eszükbe kell, hogy jusson a XIX. század legkülönösebb, nagyszabású filozófiai drámája, az emberiség sorsát, múltját és jövőjét magába foglaló Az ember tragédiája Madách Imrétől. És bizony ott van Jókai Mór fantasztikus ötleteket tartalmazó enciklopédiája, az 1872-es A jövő század regénye címet viselő remekműve.

Hasonlóan különleges és érdekes művek születtek az 1800-as évek utolsó évtizedeiben. Csak, hogy néhány példát említsek, Beksics Gusztáv Barna Arthur című regénye, vagy Tótvölgyi Titusz Az új világ című írása, Heltai Jenő rövid utópikus művei a jövő találmányairól A Hét című művészeti közlönyben. Ott van még nem egy paródia is a sorban, így Tóth Béla Verne-parafrázisa, az Utazás a Föld körül 24 óra alatt. Bíró Lajos az 1911-ben megjelent Vízözönben már a Föld pusztulásáról és a Hold lakhatóvá tételéről ír. Kalandregények is akadnak a sorban, igazi romantikus “akció hősökkel”: Drumár János Kassiopeia című alkotása ilyen. Akármilyen meglepő, de még Herczeg Ferenc  is írt utópikus-fantasztikus művet, ennek címe A jövő század novellája vagy a Sirius. Őt ebből a szempontból  joggal tarthatjuk a magyar H.G.Wellsnek is, ahogyan látni fogjuk, Szathmári maga a magyar Aldous Huxley.

Igazi kedvencem Cholnoky Viktor ebből a szempontból is, hiszen ennek az alapos természettudományos műveltséggel és szépírói tehetséggel megáldott írónak több kitűnő utópikus művet köszönhetünk. Ilyen az 1903-as Az álomirtó vagy az Ofélia szanatórium 1911-ből, s folytathatnám a sort. Nem lenne szabad megfeledkezni Babits, Karinthy ilyen jellegű írásairól sem, de már így is kellően eltértem eredeti kérdésemtől, miért Kazohinia?

Folytatása következik.