Rég nem szerelem /L’économie du couple / After Love/
feliratos, francia-belga dráma, 100 perc, 2016.

Rendező és forgatókönyv: Joachim Lafosse
Operatőr: Jean-François Hensgens
Főszerepekben: Bérénice Bejo (Marie) és Cédric Kahn (Boris)

A napokban láttam ezt a filmet. Nehéz, lehangoló, szinte a torkunkon akad. Voltak percek, amikor olyannyira kínosan éreztem magam, hogy majd’ felálltam és otthagytam a mozit. Talán ez is volt a cél. Kendőzetlenül, manír, érzelmesség nélkül szikáran beszélni a XXI. századi európai középosztály kapcsolati válságairól. A házasságról, az egymás iránti felelősségről, az elköteleződésről és annak hiányáról. A szétszakíthatatlannak hitt kötelékekről, a közös gyerekekről és az ő sorsukról. Önmagunk és a másik elviseléséről. Az elnéző és megértő kompromisszumkészség feladásáról. A párkapcsolati krízisről, ami jobban szól magunkról, mint a másikról.

Sok-sok együtt töltött év után előfordul, hogy elhalványulnak a közös élmények, a kommunikáció nemcsak, hogy kiüresedik, de működésképtelenné válik. A gyerekek is csak az osztozkodás martalékai lesznek: az apa vagy az anya napjai úgy sorolódnak elő, mintha sosem létezett volna a boldogság, a meghittség. Az intimitás, az összetartozás megnyugtató és biztonságot adó érzése semmivé válik. Saját vélt vagy valós sérelmeink, vádjaink rabjaivá válunk. Nem vagyunk kíváncsiak a másikra, igazából látni sem bírjuk. Elszakad belül valami, ami egykönnyen nem is hozható helyre. Szélsőséges, érzelmileg nagyon romboló, pusztító végletekbe keverjük magunkat. Bezáródunk, elszigetelődünk, érzékeink is beszűkülnek. És azt hisszük, hogy a jó döntés az, ha kilépünk. Hogy ez a valódi változtatni tudás, ez a sorsfordító megoldás. Ha véget vetünk mindennek. Mégis, semminek nem lesz vége. Mert ugyanazok az emberek maradunk, akiken múlt, múlhatott volna az is boldogok tudunk-e lenni, örömet tudunk-e szerezni egymásnak. Ott lesznek a gyerekek, akik a valamikori szerelem, szenvedély, egymásra találás és elköteleződni vágyás eredményeképpen eszméltek rá erre a világra. S akikre ezzel az “új fejezetnek” hitt élethelyzettel rázúdítjuk önzőségünket, élni nem tudásunkat.

A film egy olyan házaspár utolsó közös napjairól mesél, akiknek minden esélyük, lehetőségük meg lett volna arra, hogy boldogok lehessenek. De nem sikerült, pedig szorítottunk. Reméltük, hogy megérkezik a feloldozás, képesek egymáshoz szólni, egymásnak kimondani a kavargó, csapongó érzelmek feszültsége által felgyülemlett sérelmeket. Úgy vártuk a megváltó “kisülést”, a héjanászt az avaron… Nem lett. Elbuktak. Magukba záródtak.

Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.

Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.

Ady Endre: Héjanász az avaron (részlet)

Most zenét is választottam ehhez a szomorúsághoz, a néhány esztendeje elhunyt chicagói zongorista, Robert Acri lírai szerzeményét a Sleep Away-t.