Bobby Darin (Walden Robert Cassotto) története szorosan összekapcsolódik az ’50-es évek amerikai álmának illúziójával, a szegénységből és kilátástalanságból saját erejéből felemelkedő ifjú zseni képével, és a közönség könyörtelen kiszámíthatatlanságával. Gyermekkorától súlyos szívbetegséggel küzdött, amely fizikai és később már szellemi teljesítőképességét is erősen igénybe vette, s végül meghaladta. Fiatalemberként sosem tapasztalhatta meg azt a jóleső érzést, amit a testi erőpróbák adnak a folyton megújuló és teljesítményt éhező izmoknak, inaknak, buzgó vérereknek. A fáradság, a fájdalom, az egyre fogyó levegőért való szomjazás mindennapjait jelentették. Egyetlen dimenzió volt ahol meg tudott feledkezni beteg porhüvelyének gyötrő bilincseiről: a színpad.

A színpad, mely számára az álmok, a határtalan ambíciók és a siker otthona volt. A közönség rajongása a levegő, a zenésztársak együttműködő, alázatos és biztos munkája maga az élet vize. Bár az öltözőben légszomjjal, lázzal, zsibbadó végtagokkal küszködve, verejtékező arccal nézett a tükörbe, erről az elragadtatottan  tapsoló és nevetve szórakozó nézősereg mit sem tudott. Ha a reflektorok fénye nem adatott volna, Bobby Darin szíve is hamarabb szakad meg, legalább másfél évtizeddel korábban. Pedig csupán harminchét esztendőt tölthetett közöttünk, akik ámultunk és ámulunk tehetségén, kitartásán, muzikalitásán, humorán, ruganyos és elegáns mozdulatain. Több mint 200 dal szerzője volt, írt zenét és szöveget egyaránt. Színészként megtalálta a helyét a könnyed, zenés produkciókban , a hollywoodi sikerfilmekben és a független alkotók újszerű díszletei, dialógusai között egyaránt. Sokszínű zenei és előadói tehetsége felvillan a blues, a rock’n’roll, a country, a tradicionális pop, a dzsessz, a szving, a sanzon, a musical vagy akár a big band műfajában is. Énekelt Ray Charlestól, Frank Sinatrától, Edit Piaftól, George Gerswintől, Paul Simontól, Bob Dylantől, James Taylortól, Tim Hardintól, a Beatlestől és még számtalan különböző habitusú, minőségű és stílusú szerzőtől. Produkciói mégis mindig egyöntetűen magas színvonalúak, teljesítménye sosem ingadozik. Profi a szó elismerő és elmarasztaló értelmében egyaránt: könyörtelenül kitartó, kegyetlenül precíz, elvárásai ambícióihoz mérten túlnőnek az átlagos eladók és zenészek képességein. Az idővel volt állandó hadviselésben: nem csupán sejtette, hanem pontosan tudta életének fonala nagyon csekélyre van szabva. Elhamarkodottság, felületesség azonban sosem érzékelhető alkotásain, előadásán. A kritikusok által briliánsnak nevezett karrier, a self-made man romantikus figurájának tekintett életút azonban inkább tragikus harchoz, és drámai fordulatokban kellően bővelkedő rövid, viszontagságos utazáshoz hasonlítható. Az intelligens, szenzitív, kiállhatatlan, maximalista művész; a tudatos, szociálisan érzékeny és politikus italo-amerikai polgár, a mély érzésű, szeretetéhes, de csapodár, sokszor szimulánsként hódító férfi. Ez volt Bobby Darin: egy csodálatosan fellobbanó, aranysárga gyertyaláng, mely jóval idő előtt hunyt ki, de ragyogó fénye szemünket becsukva még ott vibrál retinánkon. Hunyjuk hát le a szemünket egy kicsit…

Ráczné Szabó Rita (Balkanigerle)

“I’m on my way to Canaan’s land /
I’m on my way, great God, I’m on my way“