Ben Gazzara (1930. augusztus 28. – 2012. február 3.)

Elhunyt Ben Gazzara. John Cassavetes alkotótársaként, barátjaként, Seymour Casell, Gena Rowlands, Peter Falk partnereként felejthetetlen filmekben lett halandóként halhatatlanná. Számtalan különféle karakterű figurát alakított közel 60 éves pályafutása során.

Talán az egyik legösszetettebb, leginkább megrendítő Cosmo Vitelli szerepe volt az  Egy kínai bukméker meggyilkolása (The Killing of a Chinese Bookie, 1976) című Cassavetes rendezésben. Egy magányos, érzékeny, zárkózott férfit alakított ebben a sajátos hangulatú és egyben rendhagyó film noirban. A bukméker egy ócska Los Angeles-i sztriptízbár tulajdonosának története, aki szerencsejáték függősége miatt teljesen eladósodik, s az alvilági kaszinótulajdonosok, hitelezők arra kényszerítik, öljön meg egy kínait adósságának törlesztése fejében. Cosmo élete, a lelkében zajló titokzatos, esendő vívódása csak lazán kötődik a látszólagos gengszterfilm szcenárióhoz, amely csupán keretként szolgál egy ember bizonytalan pszichológiai portréjának megrajzolásához.

Cosmo figurája – mint miden Cassavetes figura – összetett, kusza, bonyolult: bűnei, erényei egybemosódnak,  úgy, hogy nem lehet azokat különválasztani. Jó, rossz, csúf, esendő, szánalomra méltó tulajdonságai túlságosan egymásba vannak gabalyodva ahhoz, hogy alakját becsomagolhatnánk valamely alkalmasnak és kézenfekvőnek tűnő lélektani skatulyába. Cosmo jelleme egyszerre hősies és szánalmas, erős és gyenge: erényeiben, bár ott vannak a vétkek, de folytonos vágya arra, hogy jót tegyen, szimpatikussá, szerethetővé teszi őt. Az alakítást többszöri szemlélést követően sem érthetjük igazán: Cassavetes célja pontosan ez volt. Színészei, s leginkább Ben Gazzara (és perszer Gena Rowlands) értette, érezte ennek a “technikának” minden apró részletét. Sosem érthetőek meg “csak úgy” a karakterek, elvontan, életidegen két dimenzióban a filmvásznon. A megértésre vonatkozó, könnyedén előhúzható kategóriáink csődöt mondanak: értetlenül, frusztráltan távozunk, egyfajta zavarodottsággal fejünkben a moziból, ha kész megoldásokat akarunk desztillálni a figurák jellemét, személyiségét illetően. Cosmo, azaz Ben érzelmi zárkózottsága, csöndes elmélyültsége és érzékenysége is feltárul az alkotásban, hiszen a rendező szándéka az volt, hogy a színészi hitelességet egy személyes indíttatású,  mélyebb elköteleződésből merítse a férfi. Bátorítást nyervén, hogy bensőjének legmélyebb rétegeire építsen a játéka során, még akkor is , ha ennek nem mindig volt valóban tudatában. Ebben az olvasatban a film a filmen kívüli emberek és élmények megértésére szolgál, azaz a film az igazság kimondásának különleges és esszenciális formája.

Cosmo egész életét a tisztaság, a sajátosan értelmezett harmónia határozza meg, és az ebből eredő következetességre teszi fel sorsának alakulását. Megkísérli megélni azt a romantikus álmot, hogy olyan (mesterséges) környezetet teremtsen magának {Crazy House West}, amelyen belül kizárhatja a külvilág zűrzavarát, bizonytalanságát, nyomasztó hangulatát, s amelyet maga irányít a saját törvényei szerint. Cosmo éppen ezért talán kicsit hasonlít Cassavetesre, azaz Ben Gazzara játékával barátja legrejtettebb vágyát fogalmazza meg, ami az alkotói szabadságot, a független művész “világmegváltó” álmait láttatja finoman, érzékenyen.

Cassavetes, Falk… és most Gazzara. Nagy idők, nagy tanúi és alakítói voltak. Összeállt a Férjek (Husbands, 1970) mennyei társasága ezen a hideg és reménytelen februári napon. Nyugodjatok békében! Együtt. Örökre.