Ma egy világhírű magyar zeneszerző dalát veszem sorra: Joseph Kosma, azaz Kozma József Autumn Leaves (eredetileg Les feuilles mortes) című szerzeményét, melynek szövegét Jacques Prevet írta. Ennek a mára valódi jazz- majd pop sztenderddé váló kompozícióról sok érdekesség ismert, amelyet előadott Edith Piaftól Doris Dayen át Frank Sinatráig, Miles Davistől John Coltranen át Diane Krallig számos komoly és igen különböző habitusú művész.
A szerző tehát Kozma József (Budapest, 1905 – La Roche-Guyon, 1969) a francia sanzon megújító mestere volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Weiner Leó tanítványa volt, zeneszerzés és karmester szakon végzett. Kinevezték a budapesti Opera korrepetitorának (1926-28), eközben avantgárd táncszínházakban is dolgozott, Madzsar Alice mozdulatművészeti együttesének házi komponistája, s a Zeneakadémia kistermében rendezett “Cikk-cakk”-estek karmestere volt. 1929-ben ösztöndíjat kapott a berlini Operába, ám otthagyta a karmesterséget, és Brecht vándortársulatához csatlakozott. Együtt dolgozott Hans Eislerrel és Kurt Weillel, akik nagy hatással voltak rá. Ekkor alakult ki ars poétikája: elkötelezett zenét akart írni, nála a filmzene sem lehet pusztán szórakoztató zenekíséret, hanem mély, fajsúlyos tartalommal bíró alkotás. 1933-ban költözött Párizsba – a francia állampolgárságot 1949-ben kapta meg -, ahol Lys Ganty kísérője lett. Megismerkedett Jacques Prévert-rel, akinek verseire több mint 80 dalt írt, ám ezeket 1945-ig nem adhatták elő nyilvánosan. A háború után viszont a műsorára tűzte a dalokat többek között Fréres Jacques, Yves Montand, Germaine Montéro, Cora Vaucaire, akik világsikerré tették ezeket az alkotásokat. Írt dalt Apollinaire és Carco verseire, dolgozott Desnos-val (La Fourmi) és Queneau-val – az ő verseire írt dalok később Juliette Greco interpretálásában váltak világhírűvé.
Mozifilmhez kezdetben csak egy dalt komponált: Florelle dalát Prévert versére Jean Renoir Lange úr vétke című művébe (1936). A főcímben Marcel Carné Jenny-jében (Párizs lámpafénynél) jelent meg először a neve. Ezután Renoirral dolgozott: ő írta meg az Állat az emberben “sínek szimfóniáját”, és ő hangszerelte s állította össze a Marseillase és A játékszabály klasszikus zenéjét. A háború után igyekezett szabadulni a ’30-’40-es évek bevált “megzenésített főcímdal” konvenciójától, varieté atmoszférája ihlette művészetét. Olyan könnyen emészthető “utcai dalokat” ír, amelyek a hétköznapok valóságában gyökereznek, mégis finom költőiség fonja át őket – s emiatt ideálisan egészítik ki Jacques Prévert dialógusait. Dalaiban a hagyományos kuplé-refrén szerkezetnél nagyobb szabadságot biztosított a szövegnek, hangszerelését, ha lehet mondani, forradalminak tartották a maga korában.
A filmzenéken kívül írt balettzenét, baletteket és pantomimeket Marcel Marceau-nak 1952-től, színpadi és kísérőzenét Sartre darabjaihoz, zenekari, kamara és vokális műveket, modern operát. A lyoni takácsokat Berlinben mutatták be 1959-ben; az Elektronikus szerelem bemutatója Párizsban 1961-ben, Budapesten pedig 1963-ban volt, a Huszárokat 1969-ben Lyonban, a Fel torreádor című operettjét 1965-ben Győrben mutatták be. Carné Juliette, avagy az álmok kulcsa című filmjébe írt zenéjéért 1951-ben Cannes-ban megkapta a legjobb filmzene díját. Máig leghíresebb és legtöbbet játszott sanzonjait Prévert-rel írta, ahogyan az itt idézett örökzöldet is.
Most pedig meghallgatom kedvenc változatomat, amely a Bill Evans Trio által elkészített feldolgozás…
Kozma József
Jacques Prévert
⧉ Kazohinia 