Az érzékelés, amit most nem ír le,
mert nem rendelkezik semmilyen
általános érvényű közös
tapasztalati maggal,
épp ellenkezőleg csupán arra
a személyre jellemző, aki
épp érzékel, vagyis rá,
ezért sem írja le, bár
mivel természeti képről van szó,
könnyen találna rímet,
esetleg ritmust, mely láthatóvá,
a dallam közös élménye miatt
tulajdonképpen mindenki számára
átélhetővé tenné ennek
az észlelésnek az élményét,
de ő pont ezt a csalást,
mondhatni, poétikai ravaszkodást,
ami olyannyira jellemző,
tulajdonképpen általános és közös
velejárója a világ költészetének,
és nem csak az ősi rigmusokban,
még a vizuális költészetben
is felfedezhető, ő épp ezt
kívánja elkerülni, hogy még
véletlen se keltse azt a tévképzetet,
hogy közösek vagyunk a világ,
vagy a világ egy darabjának,
történetesen a le nem írt,
ám általa érzékelt
darabjának átélésében.
Nem.
Ez a közösség már régen megszűnt.
Miért is kéne annak a látszatát
fenntartani, hogy ugyanazt láttuk,
amikor a hajnali hegyek mögött
felkelt a nap.