Franz – Kafka élete (2025)

Német-frencia-lengyel-cseh életrajzi dráma, 127 percben, rendezte és a forgatókönyvet írta Agnieszka Holland, operatőr Tomasz Naumiuk. A főbb szerepekben Idan Weiss, Peter Kurth, Sandra Korzeniak, Sebastian Schwarz.

Az epikus filmek nagyszabású színterei, a filmetűdök lírai intimitása és az életrajzi ihletésű dokumentarista alkotások jellemzői egyszerre határozzák meg ezt a nagyszetű mozit. A főszerepet alakító Idan Weiss Franz Kafkává átlényegülése szinte tökéletesre sikerült, ahogyan a film többi szereplője is a helyén van, akik egyfajta különös időutazással ajándékoznak meg bennünket, nézőket. Az 1900-as évek eleji Prága hangulatát precízen, pontosan eleveníti fel a mű. Kafkát és jelenét, aki ebben a különösen pezsgő, zajongó nagy változások és megpróbáltatások előtt álló közép-európai, középosztálybeli hivatalnok világban él, zsidó-német-cseh identitással, extrém érzékenységgel, rejtélyes, mások számára megfejthetetlen belső világgal.

A Cseh Királyság fővárosa akkoriban egyszerre volt a polgárosodás, a kulturális, nemzetiségi és nyelvi sokszínűség, az erős germán hatásra épülő szláv nacionalizmus és az egyre inkább megjelenő antiszemitizmus városa. A prágai gazdasági és közélet fontos szereplői voltak azok a németül beszélő zsidó családok, akik közé Kafka is tartozott. Fura, különös identitáskeveredéssel, hiszen anyaországuk, a csehek nyelvét is használták ugyan, de a némettel elegy jiddis nyelv volt leginkább az anyanyelvük, hiszen ezek a családok már azok a szekularizálódó, sőt asszimilálódó zsidók közösségét alkották, akik sem nem voltak igazán németek, csehek egyáltalán, azonban héber-zsidó gyökereiket is feledték, elhallgatták, miközben személyiségük elidegeníthetetlen része maradt. Kafka ebben a fura kavarodásban nőtt fel egy szigorú, ellentmondást nem tűrő, klasszikus 19. századi kereskedő egyetlen életben maradt fiaként, lánytestvérei mellett.

A pszichés érzékenysége, labilitása, törékenysége, és intellektuális képességei az idegenség, a kivülállás és a meg nem értettség nyomasztó érzetét eredményezték nála gyermekkorától egészen korán bekövetkezett, tüdőbaj okozta haláláig, amikor még csak 40 éves volt. Prága a maga misztikumával és dekadenciájával, középszerű és küszködő is volt, és sosem tudta igazából befogadni, érteni az író zsenialitását. Egy vézna és túlérzékeny különcnek, egy zsidó úrifiúnak látták és csak keveseknek adatott meg abban a korban, hogy tudják, Kafka egészen kivételes művész, akinek modernsége még egy évszázaddal halála után is meghatározza számos szerző, sőt az irodalmat értő közönség viszonyát a valósághoz vagy az emberi lélek rejtelmeihez. Kafka kultusza éppen ezért igazából csak halála után kezdődött, amikor számos, akkoriban ismeretlen alkotását kiadták. Barátját, a szintén zsidó származású Max Brod írót (a filmben Sebastian Schwarz alakítja őt) azzal bízta meg végrendeletében Kafka, hogy halála után a befejezetlen és egyben kiadatlan műveit egytől egyik semmisítse meg. Szerencsénkre ezt nem tette meg Brod, sőt ő maga is úgy maradt fenn az egyetemes kultúrtörténet XX. századi, közép-európai krónikájában, mint aki gondoskodott arról, hogy Franz Kafka művei kiadásra kerüljenek.

Ezt a filmet érdemes megnéznie azoknak, akik éppen most tanulják mondjuk a középiskolában Kafkát, még akkor is, ha soha nem hallottak korábban a művészről. Ez a mozi bizonyára az ő érdeklődésüket is felkelti művei iránt, amelyekről viszont alig esik szó. Ez inkább hiánya az alkotásnak, mint előnye, ahogyan az is, hogy kevéssé mutatja meg a cionizmussal és a judaimussal való kapcsolatát vagy politikai, közéleti állásfoglalásáról sem árul el szinte semmit. A férfi zaklatott, már-már skizoid személyisége megjelenik ugyan, de inkább a félszegség látszik ebből, nem pedig azok a démonok, amikkel szinte egész felnőtt életében kűzdött, ahogyan szuicid hajlamai is voltak komoly depressziójának és anorexia nervosájának, folytonos testképzavarának eredményeként, s amelyek művei sajátos hangulatát, szürreális vízióit szülték. Olyanokat, amik megjelentek egyik legismertebb novellájában, a Die Verwandlung (1912), azaz az Átváltozás címűben, amiben Gregor Samsa, az utazóügynök egyik reggel arra ébred, hogy csúf féreggé változik.

A mozifilm egyszerre ad hiteles, korhű képet Prágáról, Kafka környezetéről, családjáról és a sérülékeny, sebezhető férfiról, aki különös érzetei és gondolatai lenyomatait vetette papírra időről időre, miközben maga is jogászként hivatalnoki szerepbe kényszerült hétköznapjaiban. Tűpontos a díszlet, ahogyan a kosztümök, a kakakterek, a helyszínek is. Érdekes megoldás, hogy az idősíkok között ugrálva, Kafka gyermek és felnőttkora közben itt-ott feltűnik a mi jelenünk. A jelenkori Prága, ahol Kafka is konzumizálódik: a turizmussal elegy múzeumpedagógia minden modern, didaktikus és egészen bizarr eszköztára kínálja fel a művész életének mozaikjaiból összesöpört ‘meghökkentő tényeket’, olyanokat, hogy hány oldalt vagy hány száz méternyi levelet írt írt, hány szót használt vagy éppen milyen pléden pihent a folyóparton? Mindent ki lehet próbálni, meg lehet vásárolni – Kafka igazi látványosság lett. Hűtőmágnes, marhahúsos Kafka- szendvics, kitűző, pléd, sok-sok Kafka-szuvenír. A folyton félelmek és szorongások által marcangolt hiperérzékeny Franz, akinek a különös és nyugtalan Prága, a forrongó és értetlen világ elvette a csendjét. Az alkotás csendjét.