Ha ilyen hideg, ködös, ónos januári délelőttön valaki a júliusi reggelekről ábrándozik, azt csakis a Uriah Heep July Morningjával teheti, nem? A Uriah Heep angol zenekar a ’60-as években alakult, a hard rock előfutáraként a három nagy pályatárs, a Black Sabbath, a Deep Purple és a Led Zeppelin mellett elsősorban az európai közönség nagy kedvence […]
A ’60-as években alakult brit Jethro Tullé ma a főszerep. A zenekar stílusát a fuvolás-gitáros-énekes-zeneszerző-szövegíró zseniális Ian Anderson alakja határozta meg, akinek lenyűgöző fuvolajátéka és nagyon egyedi orgánuma valódi védjeggyé vált. A semmivel össze nem téveszthető hangzásukat áthatotta a kelta folk, a progresszív-, art- és jazz-rock, a blues, némileg a hard rock, és az elektronikus […]
A Mini együttes a ’60-as évek végén indult, elsősorban Rhythm and Blues és jazz-rock műfajra építő formációként. Fénykorukat a ’70-’80-as években élték a fuvolás frontember, Török Ádám vezetésével, akinek erőteljes, karizmatikus személyisége meghatározta a zenekar imázsát. Ekkoriban kevesek mellett, ez a zenekar jelentette az igényes, összetett és fajsúlyos progresszív rockzenét a magyar könnyűzenei palettán. A […]
Nagy kedvencem egyik legjobb dala van ma porondon: Donovan Hurdy Gurdy Manje. Donovan (eredeti nevén Philips Leitch) életműve talán kevéssé ismert Magyarországon, pedig a skót származású dalszerző-gitáros-énekes nagyívű pályája egészen pontosan 50 évvel ezelőtt kezdődött. Zenei világát meghatározza a country, a folk, a pszichedelikus rock, a blues és a populáris jazz is. A tekerőlantos emberről […]
Ma megint egy legendára emlékezünk, aki sajnos már nincs köztünk: Lou Reedre. Az amerikai rockzenész-zeneszerző-képzőművész másfél évvel ezelőtt hunyt el, 71 éves korában. Tevékenységének, munkásságának kulturális hatása óriási volt és ma is az: még a legújabb generációk zenei ízlését is meghatározzák azok a színek, hangulatok, harmóniák és diszharmóniák, amelyekkel ő frissítette fel és újította meg […]
Az angolszász rocktörténet újabb legendás alakja van ma soron: a brit “lassúkezű” zeneszerző-gitáros-énekes, a világ egyik legnagyobb hatású rockzenésze, Eric Clapton. A szintén rocklegendává vált Cocaine című szerzeményét választottam hatalmas repertoárjából. Mint szólókarrierjével, mint a rövid életű, de igen jelentős zenei örökséget maga után hagyó Cream zenekarban eltöltött éveivel minden idők legfontosabb blues-rock zenészei közé […]
Úgy látszik, a legendás zenekarok világában maradok még néhány napig. A mai este a Deep Purple jutott eszembe, mint korai zenei ízlésem fontos alakítója. Az angolszász rock, hardrock, progresszív- és blues-rock hatalmasságai a Zeppelinhez hasonlóan 1968-ban lettek zenekarrá. Egyik kedvenc felvételemet választottam tőlük, a Strange Kind of Women-t, amely az 1970-ben megjelent Black Night című […]
Ezen a szomorkás téli napon a rocktörténelem egyik legnagyobb és hardrockos hangzása ellenére az egyik legérzelmesebb számára esett a választásom, a világ talán valaha volt legnépszerűbb angolszász zenekarának közismert szerzeményére, a Led Zeppelin Stairway to Heaven címűre. A Zeppelin hatása a rock- hardrock-, pszichedelikus elemekkel vegyített heavy metal műfajában a ’70-es évek elejétől máig meghatározó. […]
Szomorkás téli hanglatok helyett igaz örömzenét kerestem mára. Nagy kedvencem a megunhatatlan Santana a mai előadó. Santana a mexikói gitárzseni, akit nagyon sokféle kultúrájú és ízlésű ember hallgat rajongással. Szenvedélyes, latinos, helyenként egészen tánczenéhez illő ritmusai keverednek a rock, a jazz és néhol még a blues harmóniáival is. Műfaja sajátos fúzióként jelenti egyszerre a latin-rock […]
Ma egy számomra korábban ismeretlen fiatal magyar blues zenész felvételei közül választottam egyet. Nem ismerem az előadót, csak hallom az alább linkelt felvételen, hogy John Lee Hooker vagy Lightnin’ Hopkins öröksége, az igényes, akusztikus, country elemekkel vegyített, patinás blues hangzás tovább él tehetséges, kortárs művészek jóvoltából. Írta: Ráczné Szabó Rita