Az érzékelés, amit most nem ír le,mert nem rendelkezik semmilyenáltalános érvényű közöstapasztalati maggal,épp ellenkezőleg csupán arraa személyre jellemző, akiépp érzékel, vagyis rá,ezért sem írja le, bármivel természeti képről van szó,könnyen találna rímet,esetleg ritmust, mely láthatóvá,a dallam közös élménye miatttulajdonképpen mindenki számáraátélhetővé tenné ennekaz észlelésnek az élményét,de ő pont ezt a csalást,mondhatni, poétikai ravaszkodást,ami olyannyira jellemző,tulajdonképpen […]
Irodalom kategória bejegyzései
“A nyár az én szerelmem, érte égek, halálthozó csókjára szomjazom, erdőket áldozok szilaj tüzének, bár ajkam is hervadna el azon. Görnyedve várom télen a szobámba, a tűz körül álmodva csüggeteg, lángóceánját képzeletbe látva, mely semmivé hamvasztja a telet. (…)” Kosztolányi Dezső: A nyár (Négy fal között, 1907.)
“Szólnom kell akármit is és ha már együtt vagyunk, hát nektek beszélek. Mindegy, ha azt is hiszem, hogy magamnak szólok. Néha meghalljuk nevünket, de akkor ott vagyunk, ahol a madár se jár A fergeteg ormán sugárzunk fölfelé messze a sugarak portengerétől Csak a szívünkből zuhanó szelek lengetnek fölfoghatatlan villamosságot Följebb tolom fejemről a fellegeket, de […]
Sokat gondolok Rád. Távoli, különös és fantasztikus utazásaimon, amikor úgy képzelem, hogy Veled vagyok. Megosztom, ami fáj, s amit Te is érzel. A vágyakat, s a legjobb szándékokat, amit úgy tudnánk magunkénak, ha lehetne, hogy az javára váljék a világnak. Hiszen úgy lenne csak érdemes. Egy pohár igazán jó bor mellett keresem Veled az igazságot, […]
“Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak – elmék vagyunk!” József Attila: Levegőt! 1935., részlet Új sorozatot kezdek, versekkel és képzőművészeti alkotások felidézésével. Mert kell, hogy szétnézz merengve és okos / fejeddel biccents, s mégis remélj!
Elment, de nem hagyott itt bennünket. Nem hagyott magunkra. Velünk marad, míg lesz aki magyarul él – lát, hall és érez. “vannak vidékek gyönyörű tájak ahol a keserű számban édessé ízesül vannak vidékek legbelül szavak sarjadnak rétjein gyopárként sziklás bércein szavak kapaszkodnak szavak véremmel rokon a patak szívemben csörgedez csobog télen hogy védjem befagyok […]
[A középső gyerekem olvasókönyvében éppen ez a Móricz novella szerepelt. Lejegyzem ide, mert szép. Egyszerű. Egy régi világ elfeledett tanításairól, tisztes szegénységről, becsületről és a bölcs szeretetről. Egy olyan időből, amikor a nyomorúság tudott cifra is lenni lélekben és szívben. Amikor még lassabb volt az idő folyása. Volt alkalom az élet dolgainak megidézésére. És azt […]
Félek, hogy a kedves olvasó ráun a mellébeszélésre, de mégis megkockáztatom, hogy néhány gondolat erejéig kitérnék arra, hogy a magyar irodalomban hogyan is kezdődött az utópikus irodalom története. A hazai utópikus-fantasztikus irodalom az 1840-50-es évektől datálható. A dualizmus időszakát megelőző évtizedek, a magyar nemzeti romantika sajátos atmoszférája teret engedett a köznapi valóságtól külsőségeiben és gyakran […]
Mert az egyik kedvenc regényem címe. Erről a regényről, és írójáról fogok posztolni az elkövetkezőkben – több részben. Elsőként egy rövid bevezetést jegyzek le magáról a műfajról. Szathmári Sándor a kevéssé ismert, és éppen ezért a kevésbé népszerű írók közé tartozik. A fő művének tekintett regény, a Kazohinia első, 1941-es megjelenését követően az író nevét […]
“A Szaharában jártam egyszer, régen, A napperzselte sivatagfövényen. A pusztának a Számum nekivágott, Megálltak remegve a karavánok. A homokot a szél seperte zúgva, Meglapult ember, állat összebúva Én kitártam a kebelem a szélnek, A szélkavarta, roppant, üres térnek. Akkor, nézve a nagy kietlenséget, – Egy vándorporszem a szívembe tévedt. Ő megpihent, a szívem védi, ója […]
⧉ Kazohinia 